Móricz Zsigmond (Tiszacsécse, 1879. június 29. - Budapest, 1942. szeptember 5.): író, újságíró, szerkesztő, a XX. századi magyar realista prózairodalom egyik legkiemelkedőbb alakja. 1879-ben született Tiszacsécsén. Paraszti sorban élő szülei mindent megtettek, hogy gyermekeik kikerüljenek ebből a sorból. Ezért Móricz Zsigmond a debreceni református gimnáziumban, majd a sárospataki református gimnáziumban tanult, végül a kisújszállási református gimnáziumban érettségizett.

Akárcsak életének minden főbb állomása, ezek a helyszínek is sorra megtalálhatóak műveiben: debreceni éveit a Légy jó mindhaláligban (1920), pataki korszakát a Kamaszokban (1925), a kisújszállási diákéletét a Forr a borban (1931), valamint a Bálban (1936) örökítette meg. Érettségi után teológiával szeretett volna foglalkozni, és a debreceni teológiára be is iratkozott, ám egy félév jogi tanulmány után végül a bölcsészkaron fejezte be tanulmányait.

Debreceni éveiben kezdett különböző újságoknak írni és itt jelent meg első elbeszélése is, A bécsi bútor címmel, a debreceni Ellenőr című lapban. 1900 őszén költözött a fővárosba, tanulmányai befejezése helyett a megélhetése miatt munkákat vállalt, egy ideig segédszerkesztője volt a Magyarország Vármegyéi és Városai című kiadványsorozatnak. Ezek után újságíróként folytatta pályáját és 1903-tól 1909-ig Az Újság című liberális napilap munkatársa volt. Itt főleg gyermekek számára írt állatversekkel, tárcákkal jelent meg, miközben kísérletezett az operettel, sőt drámai művekkel is. 1905-ben vette feleségül Holics Eugéniát, Jankát egy felvidéki bányatisztviselő lányát. Három leányuk (Virág, Gyöngyi, Lili) maradt életben, fiuk meghalt.

A Nyugat hasábjain 1908-ban jelentek meg első publikációi. Első a Hét krajcár című elbeszélés volt (1908), amelynek sikere után már kizárólag az irodalommal foglalkozott. Szinte pillanatok alatt közismert, sikeres, országos hírű íróvá vált, ekkor kötött életre szóló barátságot Ady Endrével is. Ettől kezdve a Nyugat munkatársa lett, majd 1930 és 1933 között Babits Mihállyal közösen főszerkesztője is volt a lapnak. Versírással egész életén át foglalkozott, drámaírói működése főleg regényeinek dramatizálásában merült ki, szép sikert ért el a Sári bíró (1910) c. vígjátékával. Munkássága fellendült, kialakultak problémakörei, egymás után írta ragyogó műveit, melyekben kortársaihoz hasonlóan a társadalom legfontosabb és legfeszítőbb kérdéseivel, a századforduló magyar falujának sorsával foglalkozott.

Az I. világháborúban haditudósítóként vett részt, a harctérről írt beszámolói megdöbbentő képet festenek a magyar katonák szenvedéseiről (Vérben, vasban; 1918). A polgári forradalom lelkes híve volt, a Tanácsköztársaság idején írt hatalmas riportjaiban támogatta a földkérdés megoldását és az újonnan alakult paraszti szövetkezeteket. A proletárdiktatúra idején beválasztották az írói direktóriumba is. Később a Horthy-korszakban emiatt folyamatos zaklatásoknak volt kitéve, kizárták az irodalmi társaságokból és műveit hosszabb ideig csak a Nyugat merte közölni. Csehszlovákiai felolvasó körútja után felújultak a személye ellen intézett szenvedélyes támadások. Első felesége 1925-ben öngyilkos lett, 1926-ban vette feleségül Simonyi Mária színművésznőt, darabjainak színpadi ábrázolóját. 1930-ban Krúdy Gyulával megkapta a Rothermere-díjat. Ebben a korszakában írta legjelentősebb regényalkotásait, többek között a legnagyobb magyar történelmi regények között számon tartott Erdély-trilógiát (Tündérkert, 1922; A nagy fejedelem, 1927; A nap árnyéka, 1935), a magyar ifjúsági irodalom klasszikusnak számító művét, a Légy jó mindhaláligot (1920), valamint a dzsentrivilág haldoklását ábrázoló Úri murit (1928) és a Rokonokat (1932). 1936-ban találkozott Littkey Erzsébettel, Csibével, aki fogadott lánya lett. Az egykori lelencgyerekről mintázta Árvácskát azonos című regényében (1941). A lány gyerekkori történeteiből 28 novellát írt.

Életének utolsó éveiben jelent meg az Életem regénye (1939), a Rózsa Sándor-trilógia első két része (Rózsa Sándor a lovát ugratja, 1941; Rózsa Sándor összevonja a szemöldökét, 1942), melyben a betyárt, mint a társadalmi fejlődésért és a nemzeti függetlenségért harcoló hőst ábrázolja. 1942-ben halt meg agyvérzésben – örömében, hogy Gyöngyi lányának gyermeke született, rosszul lett és pár nap múlva meghalt.

  

   

Szavazás
Hogy tetszik az új weblapom?
Nagyon szép!
Jó lesz, csak töltsd meg tartalommal.
Nem rossz.
Nekem is kell ilyen!
Tehetséges vagy, ez nem kérdés...